Felröppent egy aranypáva
a magas ég kárpitjára,
azért szállt föl, hogy a tolla
a kék eget beragyogja.

Télen átal csak nagyritkán
láthattuk az ég kárpitján,
akkor is csak egy-két halvány
tolla villant az ég alján.

Tavaszi nap, aranypáva,
jó, hogy itt vagy valahára!
Teregesd szét fényes szárnyad,
örömére a világnak:

hogy a patak mocorogjon,
minden kis rügy mosolyogjon,
mint a mezők szorgos néppel,
teljünk be jó reménységgel.

Rajz: Soó Zöld Margit