Sárgalábú Tóbiás a
kerítésre penderült:
– Kukkurigó, kukkurigó –
kiáltozza emberül.

De ni csak, a szemétdombon
még egy kakas ott terem.
– Kukkurigó – kiáltozza
Kendermagos Kelemen.

Addig-addig kiabálnak,
nyújtóznak a magosba,
míg a messzi láthatáron
föl nem kél a napocska.

– Nem igaz, mert én költöttem,
te meg hazudsz, szemtelen! –
így förmed rá Tóbiásra
Kendermagos Kelemen.

Lesz is ebből csetepaté,
verekedés, ordítás,
csípik, tépik, nyúzzák egymást
Kelemen és Tóbiás.

Azóta sem békültek meg,
tartják még a haragot,
s nem tudják még máig sem, hogy
ki költi fel a napot?

– Én költöttem fel a napot,
én vagyok a trombitás –
így dicsekszik Kelemennek
Sárgalábú Tóbiás.