Az én folyóm csak egy patak,
tengerem a kert végi tó,
a récéket s a ludakat
fürdőzésre csalogató.

Ott szoktam én papírhajót
úsztatgatni, kórétutajt.
Kedvemtől még a korhadó
szilvafa is mindig kihajt.

Csigabiga a vonatom,
nem hinnétek, áramra jár:
táplálja a fűszálakon
huzalként rezgő napsugár.

Csápjaival szedegeti
az éltető sugarakat,
s bár sínpárja nincsen neki,
lassacskán, de azért halad.

Így teleget a szép idő
kínálgatja örömeit.
Repülőm a szitakötő,
zöld szárnyával őszbe röpít.