30 ÉVES A SZIVÁRVÁNY
SZIVÁRVÁNY, 1981. október, 15. oldal
 
Ezen is túl vagyunk, pihenjünk rá egyet! – mondja Kukucsi, pedig ő alig mozdított valamit, minden Tipetupára maradt meg énreám. Az történt, hogy Tipetupa elzavarta Vadmalacot, mert túlságosan sokat szemetel, így nem túrt ki nekünk télire édesgyökeret, nekem kellett kiásnom. Tipetupa felvágta, és kiakasztotta száradni. De ez még semmi. Eltettünk málnát és szedret (mézben, amit a Vadméhek hoztak), továbbá egy kis áfonyát is. Tipetupa tanácsára áfonyalevelet is szedtem. Szárítva, teának, azt mondja, nagyon finom. Ti is szeretitek? Mondhatom, felkészültünk télire – és még ez a szerkesztőségi munka is ugyebár. De én abban bízom, nem hanyagoltam el ezt a kötelességemet sem, mindenkinek válaszoltam a levelére. Igaz is. Lórántka lelkem, ha Sepsiszentgyörgyre nem érkezett volna meg a levelem, azért történt így, mert nem tudtam pontosan kiolvasni a címedet a levélborítékon. Kérlek mindnyájatokat, akik levelet írtok vagy diktáltok nekem, nagyon olvashatóan írjátok-írassátok a címeteket! Jó hírem is van: a következő számban kezdjük közölni azok címét, akik etetőt állítanak a hűséges itthonmaradó madárkáinknak. Ez azért fontos, hogy a madárkák is lássák, hová kell majd menniök, ha megéheznek. A címeket – február-márciusig – minden számban közöljük majd, aszerint, ki mikor jelenti be nekem, amit várok és pontosan számon tartok.

Melyhez hasonló jókat,
CSIPIKE
RUSZ LÍVIA rajza
www.napsugar.ro

50 éves a Napsugár

30 éves a Szivárvány

© Napsugár Kiadó, Kolozsvár, 2010–2021