|
SZIVÁRVÁNY, 1981. február, 15. oldal
Mifelénk még csend honol. Azért honol mifelénk még csend, mert Kukucsi tova február végéig főképpen alszik, és nem szól bele mindenbe, szokása szerint. Ebben a nagy csendben aztán én is békességben írhatom a kovásznai «B» középcsoport sólymainak, hogy megkaptam örvendetes beszámolójukat a sólyom-avatásról, és nem felejtem el ígéretüket, várom további leveleiket. Fényképüket eltettem az albumomba, ha Kukucsi felébred, megmutatom neki is. Erről jut eszembe. Fénykép. Bihari Klárika Nagyajtáról fényképet kér tőlem. Én mást nem küldhetek neki, mint ezt né, ami itt van a levélváltásomon, vagyis a Csipike postája címe mellett: majd Kukucsiról is rajzoltatok egyet, ha felébred. Egyébként Bihari Klárika üzeni a madaraknak, hogy ha megéheznek, szívesen látja őket a következő címen: Bihari Klárika, 4021 Aita-Mare, str. Principala nr. 236, jud. Covasna – a madáretetőt az első udvaron lévő körtefán találják meg.
Bálint Gyulának külön levélben is megírtam Vajdahunyadra, és most azért ismétlem meg, hogy más is tudja: rajzaitokat akkora borítékba tegyétek, amekkora maga a rajz, hogy ne kelljen összehajtogatni. A Szerkesztő Nénik-Bácsik azt mondják, hogy az összehajtogatott rajzot nem lehet nyomdába küldeni.
Mindenki másnak válaszoltam külön levélben. Az óvodás sólymok rajzoljanak nekem levelet, vagy diktálják le az óvó néninek, nagyobb testvérüknek, szüleiknek vagy nagyszüleiknek. Az elsősök most már írhatnak, mert ismerik a betűket. Hát nem?
Melyhez hasonló jókat,
CSIPIKE
RUSZ LÍVIA rajza
|
|