|
SZIVÁRVÁNY, 1980. szeptember, 15. oldal
Most ha látnátok Kukucsit! Reggelenkint tornászik, serénykedik. Az egészet az egrestői Soós Imolának köszönhetjük, mert még annak idején, a vakáció kezdetekor azt írta kedves levelében, hogy szigorú napirendet készített magának a vakáció idejére. Íme az Imola napirendje; „8 órakor felkelek, megmosdom, felöltözöm, reggelizem; 9-től fél 12-ig segítek szüleimnek. Tizenkét órakor ebédelek. Egy óráig pihenek. 1-től 2 óráig írok, olvasok, délután játszom, fürdök, este vacsorázom, levetkezem, még egy kicsit olvasok aztán lefekszem.” Így Imola. Addig duruzsoltam a Kukucsi fülébe, amíg ő is összeállított magának egy napirendet, amin csak keveset kellett javítanunk, mert 3-szor akart tízóraizni és 4-szer uzsonnázni. Maradt egy tízóraival és egy uzsonnával, viszont engedélyeztünk neki fél órai alvást délután.
Halljatok csodát: Máramarosszigetről azt írja nekem Deák Zoli barátom, aki ebben az évben lesz elsős, hogy máris tud sakkozni. Ez biza nagy dolog ilyen fiatalon. Meg is kérdeztem tőle levélben, hogy lehet az ilyen? Mert sakkozni én is szeretnék, de nem értem azt a dolgot a lóval. Miért lép L alakban? Hiszen én már láttam lovat, nem is egyet, de az mind egyenesen lépett vagy ugrott. Ez az én nagy gondom a sakkal. Ebben a fejtörésben csak az vigasztal, milyen szép eredményt értem el Kukucsival, aki reggel tornászik és ugrál – igaz, nem L alakban, amiből az a tanulság, hogy Ti is készítsetek magatoknak napirendet. Mint Imola.
Melyhez hasonló jókat,
CSIPIKE
RUSZ LÍVIA rajza
|
|