Döcögött a poros úton
Makkon-Hízott Nagy Maca,
ott sündörgött a nyomában
Rongy Elek, a malaca;
s túl az ungon, túl a berken,
valamint egy nagy hegyen
ott magaslott előttük a
Disznófősajt Egyetem.
Mint mikor a forró üstben
olvadó háj kavarog,
úgy nyüzsögtek ott a disznók
meg az apróbb malacok;
pót-felvételt hirdetett
az egyetem egy helyre még –
az utolsó pillanatban
érkeztek meg Elekék.
– Na, fiacskám – mondta Maca –
te most szépen állj csak itt,
én elmegyek, megkeresem
doktor Bendős-Báznait;
ő, ha akar, még segíthet,
főnök itt vagy mi a szösz...
S hogyha nem, hát üsse tagló,
mit tehessünk, hazajössz. –

Így szólt, s azzal már el is tűnt
a tömegben Nagy Maca,
ott maradt egy deszkafalnál
göthös kicsi malaca;
állt, állingált, nézelődött,
unta magát szerfelett,
s unalmában a fal egyik
repedésén belesett.
Hű, mi volt ott, ahová a
pillantása beszökött!

Öblös vályúk, amelyekben
finom moslék lötyögött,
ismét mások, amelyekben
dara, korpa, árpa állt,
s jó hajában főtt pityóka,
melyből édes pára szállt.
Göthös volt, de fejre ejtve
soha nem volt Rongy Elek:

– Te magas ég – szólt magában­ –,
hisz ezek a tételek!
Szóval arra kell ez a sok
málé, moslék, dara, zab,
hogy megnézzék a tanárok,
ki eszi meg hamarabb;
de ha én most belopózom,
s az egészet megeszem,
tőletek, ti többi malac,
elköszönt az egyetem!

Feszt László rajzai