LÁSZLÓFFY ALADÁR

Lusta Lili

Hogy ne mondja senki többet:
„Mért fecsérled az időt?”
Lusta Lili tervbevette,
ő is varr egy terítőt.
Kiszabott egy darab vásznat,
nagynehezen nekiállt,
közben pedig haladékul
ezer dolgot kitalált:
előbb evett, aztán ivott
még egy csupor friss tejet,
s furcsamódon úgy érezte,
dolgozott már eleget.
Nyújtózkodott, sóhajtozott,
hozzáfogott, nekiült,
s térdén a varródobozzal
egyszercsak elszenderült.

Táncuk nyomán csudaszépre
alakult a takaró,
s mikor kész lett, körülállták,
s kezdődött a megnyitó.
Előbb gyűszű-néni táncolt
öregesen, kereken,
azután a kicsi olló
a szép virágtereken
lábujjhegyre penderült, és
balettezett begyesen,
s minden csiti-csatti lépte
vágott egyet hegyesen.
Ide ugrott, oda lendült,
jaj, a vászon! csiti-csatt!
... Ijedtében Lusta Lili
álmában is odakap,
fel is ébred, ujját szopja,
mégse bánja semmiképp,
hogy csak álom volt az egész!
Legalább a vászon ép.
Egyik öltés, másik öltés.
Jaj neki, ha szundikál.
Látható: a lustaságon
az olló is bosszút áll.

Akkor gyertek a mezőre! –
kiáltotta egyik tű,
hímzőselyem máris ugrott,
a piros, a gyönyörű,
gurult utána a kék is,
vele harminc tű szaladt,
s alig telt el ezer év, mint
ezer pici pillanat,
minden tű és minden cérna
kinn a vászon mezején
hancúrozott, bukfencezett
egymás hátán, tetején.
Ide bújtak, oda bújtak,
varrtak szegfűt, violát,
pipacsszirmot, kék ibolyát,
kankalint és rezedát.

Rajz: Andrássy Zoltán