Hóharmattal, dérrel, köddel:
kedvetlenül kél a reggel.
A nap is csak éppenséggel
megjárja magát az égen.
Nem melegít, csak világít;
le-leejti szempilláit.

Elbóbiskol, föl sem ébred,
átalussza az ebédet.
Így aztán nem csoda, hogyha
erőtlen, s a kedve lomha.
Ellustult, mint egy vén medve,
egész nap csak szenderegne.

De ne bántsuk, nyáron által
törődött ő a világgal.
Ragyogott ránk, melegített,
hagyott is ránk annyi kedvet,
hogy tavaszig valahogy
megleszünk, míg fölragyog.

Rajz: Árkossy István