A DISZNÓ ÉS AZ ELEFÁNT
Afrikai néger mese

 A disznó elment egyszer az elefánthoz, és megkérdezte tőle:
 – Mit eszel te, hogy ilyen nagyra nőttél?
 Az elefánt éppen jókedvében volt, és így válaszolt neki:
 – Ha jól viselkedsz, neked is hozok belőle, hogy nagyra nőj, mint én – azzal eltűnt a bozótban.
 Amikor visszatért, egy halom ételt hozott, és letette a disznó elé. De nem árulta el, hogy honnan hozta. Ezentúl minden nap megkapta tőle a disznó a maga porcióját, és rövidesen gyarapodni kezdett.
 – Ejha – mondta elégedetten –, nemsokára utolérem az elefántot! Akkor aztán fütyülök mindenkire, aki az erdőn keresztül-kasul futkos.
 És attól kezdve szóba sem állt a többi állattal.

 Egy este elszaladt az erdőbe, hogy vacsorát keressen magának, s miközben a földet túrta gyökereket keresgélve, azt képzelte magáról, hogy máris nagy és hatalmas állat, fújva, csámcsogva, fogát csattogtatva csörtetett a cserje között, hogy akik hallották, félve elkerülték.
 Az elefánt is meghallotta a nagy zenebonát, de nem ijedt meg, hanem hangosan elkiáltotta magát:
 – Hahó! Ki jár ott a sűrűségben?
 – Röf-röf, aki hatalmasabb az elefántnál! – röfögte a disznó fennhéjázón.
 – Ejha – mondta az elefánt –, sohasem láttam még nagyobb állatot az elefántnál. Ezt már igazán meg kell néznem!
 Hatalmas lábával begázolt a bozótba, és kit látott ott? A kis, nyeszlett malacot, fülig sárban.
 – Úgy? – mondta nevetve. – Hát így áll a bál? Én etetlek téged, hogy kivakarjalak, te meg azzal hencegsz, hogy nagyobb vagy az elefántnál? Tudd meg, hogy vége a barátságnak! Egyél ezután, amit éppen találsz, és maradj csak olyan, mint eddig voltál.
 Ezért van az, hogy a disznó orra, füle, szeme, foga olyan, mint az elefánté, de nagyságban soha nem tudja utolérni, akármennyit eszik, és bárhogy is igyekszik utánozni az elefántot.