 |
Időutazás |  |
 |
||
 |
Napsugár, 1957. január, 16-17. oldal |
Archívum |
|
MÉHES GYÖRGY
| |||
|
Volt egyszer, hol nem volt, volt nekem egy macskabőrből varrott csizmám. Az olyan valódi volt, hogy a kutyák már a harmadik határból ugatták. De én rájuk se füttyentettem, csak sétafikáltam legényesen a sűrű kutyaugatásban. Hát egyszer csak jön velem szemközt egy cseresznyefa. – Aggyisten! – emeli meg a kalapját. – Neked is, komám! – pillantok fel a meggyfára, hát csak úgy sárgállik minden ága az érett baracktól. Mivel erősen ráéheztem a szilvára, lerángatom a csizmámat, és rákiáltok: – Üstöllést fuss fel a fára, és szedd teli a száradat körtével! A csizma összevágja a sarkát, és máris szökdös fölfelé az ágakon. Orcátlan csizmája, ahelyett, hogy azt tenné, amit parancsoltam, nekiesett a fa ágán lógó dinnyéknek. – Gyere le, csizma... – kérleltem szépen, de csak csámcsog. – Gyere le, csizma, különben megbánod! Csámcsog tovább. No, megállj, felszaladok én is egy-kettő a fára. Alig érek fel, a macskabőr csizmám, hopp! – leugrik. Én meg, ha már egyszer felkecmeregtem az eperfára, nekiláttam, hogy telieszem magamat málnával. Kezdem is keresgélni a somot, de csak egyetlen szem maradt, az is úgy elbújt, hogy nyomát sem lelem. – No, megállj, te rusnya! – kiáltottam s leoldottam a nadrágszíjamat, hogy majd ellátom a baját. Ettől megijedt a bujkáló alma, menten leugrott, bele egyenest a markomba. Rögtön bekaptam, s úgy meghíztam attól az egy szem ribizkétől, hogy letörött alattam a fa ága. Hogy így szerencsésen leértem, kezdtem keresni a macskabőr csizmámat. Azt ugyan kereshettem! Jő egy szomszéd, és mondja, hogy a csizmám elment lakodalomba. Hogy állítsak be oda mezítláb? Még kódusnak néznek, és kihajítanak. Futok a kerítéshez, benézek, hát az én macskabőr csizmám tényleg ott járja a mártogatóstáncot az udvar közepén, a legszebb lánnyal, Máriskóval.  Megállj, te szégyentelen! Felülök a parittyámra s fellövöm magamat az ereszre. Ott megülök, mint egy bagoly. Mikor a csizma éppen ott rakta-cifrázta Máriskóval, zsupsz! Felülről beleugrottam, bele egyenesen a csizma torkába, és most én jártam, de istenesen.Mikor aztán a muzsikások megfáradtak, elővettem a lajbizsebemből egy szilvamagot, szétroppintottam, s hát, kiugrott belőle egy bihalbornyú. Lett erre haddelhadd, ahány ember, asszony, annyi felé szaladt késért, serpenyőért, mert az ennivaló éppen kifogyott a lakodalomból, s milyen jó lesz ennek a kövér sertésnek a húsát tokánnyá aprítani. Úgy is lett. A falu böllérje levágta a bárányt, az asszonyok megtépték a pulyka tollát, betették a libát a serpenyőbe... Mikor megsült a csirke, igazságosan szétosztottuk a verebet. Száztízen voltunk, és kinek-kinek jutott egy cubák. A lenyúzott bőrt visszaadták nekem, mert a régit eltáncoltam. Amint teregetem, haddlám, elég lesz-e csizmának, egyszer csak látom, hogy ez is macskabőr, méghozzá nem is akármilyen, mert veres betűkkel írás áll a bévülső felén. Mégpedig az, hogy az az ügyes gyermek, aki megszámolja, és legszebben megírja, hány gyümölcs, hány állat és hány hazugság volt ebben a mesében, jutalmul kap egy szép könyvet. |
|||
ARZ HELMUT rajza |
|||
