 |
Időutazás |  |
 |
||
 |
Napsugár, 1957. március, 5-6. oldal |
Archívum |
|
ASZTALOS ISTVÁN
| |||
|
Szolnok alatt táborozott Damjanich vörös-csákós serege, és a holnapi csatára készülődött. A katonák a tábortűznél ültek. Egyikük levelet írt, más a puskáját pucolta, sokan meg beszélgettek. Egyszer csak az egyik katonának megakad a szeme egy kis mezítlábas, tizenkét éves forma fiúcskán, aki zsebredugott kézzel állingált a tábortűz mellett, s hallgatta őket. – Hát te mit keresel itt? – szólt reá a katona. – Mész azonnal haza! Anyád eddig sírva keres. A fiú azonban nem mozdult. – Nincs anyám – mondta halkan, és lesütötte a szemét. – Akkor apád üt agyon, ha ilyen későig tekeregsz. – Apám sincs – válaszolta a gyermek. A katona most már sajnálkozva kérdezte: – Akkor ki tart el téged? – Szolgálok a gazdáknál. – S minek jöttél ide? – Megvédeni a hazát! – egyenesedett ki a gyermek, s látszott a tűz fényénél, hogy fellobog a szeme. A katonák nevettek ugyan, de tetszett nekik a válasz. Egyik nagybajuszú, öreg őrmester odament mellé. – Na fiam, ezentúl a haza a te édesanyád! – s egy vörös csákót nyomott a fiúcska fejére.  Nagy volt a csákó, füléig szaladt, de a fiúcska viselte boldogan, s ott is maradt a Damjanich seregénél kisdobosnak. Sok csatában részt vett, tüzes szívvel dobolta harcra a honvédeket. Egyik csatában aztán mellén találta egy osztrák golyó.Lerogyott a gyermek, s az öreg őrmester ijedten szaladt oda: – Mi van veled, kisfiam?! – hajolt le hozzá, s vette ölébe a fejét. – Itt, itt! – suttogta a gyermek, s a mellére mutatott. Aztán mélyet sóhajtott, és vér buggyant ki a száján. Így halt meg a hazájáért és népe szabadságáért a kis szolgafiú. |
|||
BENE JÓZSEF rajza |
|||
